Hírek : Indul az idei “triatlonújvárosi” fieszta |
Indul az idei “triatlonújvárosi” fieszta
Sz.I. 2012.07.06. 17:12
A londoni olimpia miatt a megszokottól korábban, július 7-15. között rendezik meg a sokak által évek óta “Triatlonújvárosként” emlegetett Tiszaújvárosban a 14. TVK Triatlon Nagyhét elnevezésű sport és kultúrális eseménysorozatot.
Márkus Gergely (balról), dr. Fülöp György, Bráz György, dr. Márkus Gábor, Pálffy Gábor, Lehmann Tibor a fővárosi sajtótájékoztatón.
Az idei nagy “menetelés” részleteit július 4-én, szerdán, Budapesten, az Aréna Hotelban ismertették az érintettek.
- Közel két évtizede nem csak a sportról, a triatlonról szól ez a hét, hanem arról is, hogy Tiszaújváros, az ország, Európa, sőt a világ egy része is magáénak érzi ezt a hagyományos, párját ritkító sorozatot – fogalmazott egyebek mellett Bráz György, a Szervező Bizottság (SZB) társelnöke, Tiszaújváros polgármestere. – Idén is fantasztikus hangulatra számítunk, melynek alapját a nívós sport- és kulturális programok adják. Megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként támogathatom a dr. Márkus Gábor főrendező vezette lelkes és felkészült csapat munkáját!
Kiemelt helyen
- Társaságunk szerencsés helyzetben van, hogy a nem éppen kedvező gazdasági háttér ellenére továbbra is támogatni tudja ezt a nagyszerű rendezvénysorozatot – hangsúlyozta Pálffy Gábor, a névadó TVK kommunikációs vezetője. – Mindezt egy olyan cégcsoport tagjaként tudjuk megtenni, mint a MOL-csoport. A TVK és a MOL szponzorálási filozófiájában kiemelt helyet foglal el a Triatlon Nagyhét, mely az élsport viadalok mellett, számos tömegsport eseményével, arra is kiváló példa, hogy a rendszeres testmozgás, az aktivitás életünk része kell legyen!
A közös sikerért
- A TVK Triatlon Nagyhét kezdettől fogva megkülönböztetett rendezvénye a városnak – mondta dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, aki önkormányzati koordinátorként segíti a szervezők munkáját. – Együttműködve a rendezőkkel, a képviselő tetsület tagjai, valamennyi gazdasági társaságunk, a rendőrség mind-mind azon fáradozik, hogy idén is sikeres, változatlan színvonalú legyen a kilencnapos eseménysorozat. Bármilyen nehéz a helyzet, önkormányzatunk - remélhetően a jövőben is a támogatókkal karöltve - mindig áldozni fog a Nagyhétre, mely nagyon sok tiszaújvárosi család számára egyet jelent a nyári kikapcsolódással. A Nagyhét, beleértve valamennyi “alkotóelemét”, mindig jól teljesít, ami komoly felelősséget, terhet ró valamennyiünkre, de örömmel viseljük azt!
Hamarabb, London miatt!
- Huszonegyedik triatlonos szezonunkat kezdtük meg idén és már a 14. Triatlon Nagyhét „startjelére” várunk - mondta dr. Márkus Gábor főrendező, az SZB társelnöke és a TVK-Mali TK elnöke. - A Nagyhetet, melynek minden napját egy-egy támogatóról neveztünk el, a megszokottól eltérően a nemzetközi versenynaptárhoz igazodva, egy hónappal hamarabb, július 7-15. között rendezzük meg, melynek oka a három héttel később kezdődő londoni olimpia. A jól bevált mottónk nem változott: közös sportolás után, közös szórakozás a koncerteken, a különböző vendéglátó egységekben. Az idei “étlapon” 46 kultúrális és 16 sportprogram szerepel. Annyi bizonyos, hogy a kerékpáros kört bővítenünk kell, mert a tavalyi rekordszámú 1600 induló már csak nagyon nehezen fért el, az elsők már célba értek, amikor az utolsók még el sem indultak! A sportos teljesítésekért idén is jár a tombolaszelvény, melyek sorsolásánál értékes ajándékok találnak gazdára. A versenysportesemények július 13-án, pénteken, a Jabil 1/3 Maraton országos futóversennyel veszik kezdetüket. Július 14-én, szombaton az ETU Triatlon Junior Európa-kupa és a 16. TVK-ITU Triatlon Világkupa elődöntői kínálnak sportcsemegét. Vasárnap délelőtt a TREK Gyermek- és Serdülő Utánpótlás Gála, 12.45-től a junior Ek döntői következnek, míg a világkupa fináléjában az elit képviselői 15.30-kor kezdik meg a versengést. Bár a döntőben csak 25-25 sportoló vehet részt, a világkupa pontokat az időeredmények alapján a további helyezettek között is kiosztják.
Újabb újdonság Tiszaújvárosban
Az eddigi tizenöt világkupa úszó számát a korábbi években a Tiszában, majd a sajószögedi Tolnai-tavon rendezték meg. Márkus Gergely versenyigazgatótól, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) tavaly nyár óta Lausanne-ban dolgozó sportigazgatójától megtudtuk, hogy ebben az évben a nyitószám „beköltözik” a belvárosba, a sportolók a Dísztóban, egy 250 méteres körön hármat fordulva teljesítik majd az úszás távját. - A 2011-es junior Ek alkalmával debütált ez a 750 méter úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futásból álló belvárosi forma - mondta a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alelnökeként is ténykedő tiszaújvárosi sportvezető. Mivel a jól sikerült bemutatkozás rendkívüli módon elnyerte az ITU tetszését, engedélyezték, hogy az idei tiszaújvárosi világkupán is ezt a logisztikai előnyökkel járó, a nézők számára követhetőbb, pörgősebb versenyt biztosító, elődöntőkből és fináléból álló új rendszert alkalmazzuk.
A fentieket támasztják alá Marisol Casado asszonynak, az ITU spanyol elnökének, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjának korábbi mondatai is: - Miközben az ITU arra törekszik, hogy a vegyes váltóversenyt felvegyék az olimpiai játékok műsorára, nagyszerű érzés, hogy a versenyrendezők is fogékonyak az újításainkra. A gyors, lendületes, szórakoztató versenyformák meghonosításának célja, hogy minél több emberhez jusson el ez a nagyszerű sport. Tiszaújvárosban nem először debütálunk, hiszen a már 2016-os Rio de Janeiro-i olimpia műsorába pályázó váltó-csapat versenyforma annak idején, 2003-ban itt, az ITU történetében különleges helyet elfoglaló Tisza-parti településen mutatkozott be először.
Nagy nevek, a mieinkkel
A londoni olimpia közelsége ellenére is akadnak jó néhányan, akik Tiszaújvárost, a több, mint 30 ország sportolóit felvonultató világkupát választják egyik utolsó felkészülési állomásuknak az ötkarikás játékokra vezető úton. A mintegy 90 sportolót számláló jelenlegi férfi rajtlistáján olyan “nagyágyúk” szerepelnek, mint a világbajnoki-sorozat pontversenyének első két helyezettje, az orosz Alexander Bryukhankov és Dmitry Polyanskiy, a többszörös Európa-bajnok francia Frederic Belaubre, vagy a korábban egyaránt világbajnok brit Tim Don és a kazah Dmitriiy Gaag. A feltörekvő generáció tagjai közül a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia győztese, az osztrák Alois Knabl is Tiszaújvárosba készül. A remélhetően vállsérüléséből felépülő, tavalyi bronzérmes budaörsi Vanek Ákos nevével fémjelzett népes magyar “kontingens” a következő: Balogh Bence, Ifj. Faldum Gábor, Fecskovics Attila, Hankó Dávid, Pocsai Balázs, Rendes Csaba, Ruzsás Dávid, Török Dániel, Tóth Tamás.
A három előfutamba sorolt hatvan hölgy közül a 2010-ben Tiszaújvárosban győztes ukrán Yuliya Yelistratova tűnhet a legnagyobb névnek, akinek egyebek mellett az Eb-bronzérmes, tavaly a magyar vk-n második olasz Annamaria Mazzetti, az ausztrálok két fiatal tehetsége, Ashlee Bailie és Ashleigh Gentle, az oroszok olimpikonja, Alexandra Razarenova, vagy a németek közül Anja Knapp lehet a legkellemetlenebb kihívója. Ebbe a sorba tartozik – mindenféle elfogultság nélkül – Kovács Zsófia is, aki jelen állás szerint egyedüliként képviselheti hazánkat Londonban.
A mieink közül ott lesz még a rajtnál az elsőszámú olimpiai tartalék Vanek Margit, a szülés után nemrégiben visszatért, korábbi vk-résztvevő Koch Renáta és a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott, felnőtt világkupán most bemutatkozó Dudás Eszter.
Elit-pályán az utánpótlás is
Az egyre népszerűbb, a fiúknál hatvan feletti, a lányoknál csaknem ötven sportolót számláló junior Európa-kupán 19, illetve 17 magyar versenyző lesz, akik számára ez a viadal remek lehetőség arra, hogy nemzetközi szinten is felmérjék hol tartanak korosztályukban. A TREK Gyermek és Serdülő Utánpótlás Gálára a június végén, Baján megrendezett ranglista verseny után elkészített korosztályos rangsor első 16-16 helyezettje kapott meghívást.
- Tavalytól sikerült elérnünk azt, hogy a 12 éves gyerekektől a felnőttekig valamennyi korosztálynak versenyzési lehetőséget kínáljunk a Nagyhét keretében – fejezte ki örömét Lehmann Tibor, a rendező TVK-Mali TK vezetőedzője. – A hat évvel ezelőtt gyakorlatilag nálunk elindult junior Európa-kupa sorozat mára óriási érdeklődésre tett szert, miközben a mezőny is rendkívüli módon megerősödött. Példaként említhetem, hogy a tavalyi tiszaújvárosi fiú győztes idén Európa-bajnok lett. Ami pedig a gyermek- és serdülő utánpótlás gálát illeti, a 2011-es “nyitány” annyira nagy sikert aratott, hogy idén a 64 ranglistás versenyzőből 64-en fogadták el meghívásunkat, sőt “várólistánk” is van. A fiatalok számára óriási lökést, motivációt adhat, hogy nem csak “tátott szájjal” nézhetik az elit versenyzők csatáját, hanem velük azonos pályán mérhetik össze tudásukat! A depók, a versenyközpont, a célkapu mind-mind megegyezik. Az is nagyon lényeges, hogy a pálya szélén szurkoló büszke családtagok és a sportolók között olyan emocionális emlékek képződnek, melyek döntően befolyásolhatják az utánpótlás képviselőinek pályafutását.
A TVK Triatlon Nagyhét teljes programját itt lehet olvasni.
Szűcs István
sajtóreferens
(tel.: 06-30-7212-403, e-mail: steveszucs@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
|